25 voltam épp, amikor már sejtettem, hogy valami nincs rendben velem. Az esküvőnk előtt már elhagytam a fogamzásgátlót, amit amúgy is a rendszertelen ciklusom miatt szedtem, de a vérzésem csak-csak nem jött meg. Az akkor legjobbnak tartott kórház igazgatóhoz kezdtem el járni kivizsgálásra, aki így visszagondolva, inkább csak maszatolt de nem kereste a valódi okokat.
Amikor ott ülsz az orvossal szemben, és elmondja, hogy saját sejtes lombik beavatkozással sincs esélyed gyermekáldásra, akkor nagyon egyedül vagy a szomorúságoddal. De aztán elkezdesz kutakodni, információt keresni, mert az az ember, aki gyereket akar, az nem fogadja el az ítéletet, hanem tovább megy. Szépen lassan, fórumokon, blogokban, külföldi információs oldalakon rábukkansz a sorstársakra, akik már előtted járnak tudásban, tapasztalatban, vagy egyszerűen “csak” értik, hogy miről beszélsz, mert hónapokkal, évekkel ezelőtt ők ültek végtelenül szomorúan az orvossal szemben.
Itt azoknak a történeteit gyűjtöttünk össze, akik az úton sikerrel jártak, ma már boldog szülők és most segíteni szeretnének: elmondani, hogy nem vagy egyedül. Itt vagyunk Veled, melletted, és szeretnénk támogatni, hogy te se add fel, ahogy mi is kitartottunk minden nehézség ellenére.
Oszd meg velünk Te is a történeted!
Lehet-e valaki elkésve az Anyasággal? Lehet-e későn vállalni gyereket? Pláne úgy, hogy még ideje is volt rá, hogy gyermeke legyen a szerelmétől. De számol-e a külvilág azzal, hogy ez nem szimpla kívánságműsor és lehetnek saját döntések és egészségügyi problémák is a gyerekvállalás tekintetében. Nem beszélve arról, hogy a donorpetesejtes gyermekvállalás nem mindig önmagától értetődő választás, ennek is meg kell érnie és a boldogság beteljesüléséig sok hullámvölgyet kell megmászni.
Amikor az esküvő előtt derül ki, hogy a leendő férjedtől biztos nem születhet gyermeked, akkor azt mondod, hogy ez csak egy rossz álom lehet. Lilla átélte ezt, de azonnal a megoldást keresték a vőlegényével. Az örökbefogadás és a spermadonáció között kellett dönteni, a mérleg nyelve pedig a spermadonáció irányába billent. És hogy hogyan hozott számukra megoldást a donáció, lett-e belőlük a nehézségek ellenére család, Lilla történetében elolvashatjátok.
Mióta az eszemet tudom, szerettem volna családot, gyereket, de sajnos nem volt szerencsém a párkapcsokatokkal. Aztán 37 évesen találkoztam végül a férjemmel. Még szó sem esett róla, hogy mit is tervezünk egymással- fél éve voltunk együtt-mikor kiderült, hogy (akkor már több mint 20 éve valószínüleg) endometriózisom van, és adenomiózis és korai petefészek kimerülés is párosul mellé. Az orvos azonnali műtétet és utána rögtön lombikot javasolt.
Anna és András szerelme elég erős volt ahhoz, hogy elfogadják azt, természetes úton nem lehet gyermekük, mivel mindketten betegséget örökíthetnének a legdrágább kincsükre, a gyermekükre. Számukra csak az embriódonáció hozhatott megnyugtató megoldást. Ha ez nem lett volna elég teher, hosszú évek próbálkozása és speciális lombik eljárások sem segítették őket gyermekhez Magyarországon. Egy internetes fórum és egy külföldi klinika sikeres eljárása viszont a világ legboldogabb szüleivé tette őket. Örökletes betegségek, hosszú évek sikertelen próbálkozása szerelem és a kitartás. Ez volt Anna és András útja a boldogságig.
Ritának már első pillanattól, amikor kiderült, hogy gond lehet a gyermekvállalással, volt A, B és C terve: menetelt előre, mindent kipróbált, rajta nem múlt a siker. A D terv volt az utolsó. D mint Donor. Ezért azt tanácsolja a döntés előtt állóknak, hogy fogják fel lehetőségnek ezt az opciót és ne ragaszkodjanak a genetikához, mert nem azon múlik a boldogság.
