Hét év, egy sikertelen házasság, egy új szerelem, számtalan orvos, négy lombik, egy donorpetesejtes beültetés és egy csodakislány. Egy rövid mondat, mégis mennyi küzdelem, öröm, bánat, kétségbeesés és remény. De most mégis kezükben tarthatják “szerelmük gyümölcsét”.
Amikor ott ülsz az orvossal szemben, és elmondja, hogy saját sejtes lombik beavatkozással sincs esélyed gyermekáldásra, akkor nagyon egyedül vagy a szomorúságoddal. De aztán elkezdesz kutakodni, információt keresni, mert az az ember, aki gyereket akar, az nem fogadja el az ítéletet, hanem tovább megy. Szépen lassan, fórumokon, blogokban, külföldi információs oldalakon rábukkansz a sorstársakra, akik már előtted járnak tudásban, tapasztalatban, vagy egyszerűen “csak” értik, hogy miről beszélsz, mert hónapokkal, évekkel ezelőtt ők ültek végtelenül szomorúan az orvossal szemben.
Itt azoknak a történeteit gyűjtöttünk össze, akik az úton sikerrel jártak, ma már boldog szülők és most segíteni szeretnének: elmondani, hogy nem vagy egyedül. Itt vagyunk Veled, melletted, és szeretnénk támogatni, hogy te se add fel, ahogy mi is kitartottunk minden nehézség ellenére.
Oszd meg velünk Te is a történeted!
Judit tizennyolc évesen szembesült azzal, hogy “soha nem lehet gyermeke”, amikor leukémiás megbetegedése miatt megkezdték a csontvelőátültetést megelőző kemoterápiás kezelését.
Húsz év kellett ahhoz, hogy ez az "ítélet" semmis legyen, és ma boldog édesanyaként segíthessen minden sorstársnak, akinek - hozzá hasonlóan - csak a petesejtdonáció jelent megoldást a meddőségre.
Azért vágytam kisbabára, hogy az ürességet szeretet töltse ki bennem, hogy az évek alatt beszürkült világ megint színes legyen, hogy saját magam helyett mással törődjek végre, és hogy valami igazán fontosat, megismételhetetlen csodát hozhassak létre és hagyjak majd a világra.
Mindig is tudtam, hogy szeretnék gyereket, hiszen imádom őket és sokak szerint ők is engem. Ezért is lettem óvónő. Több hosszabb párkapcsolat után azonban továbbra is gyerekek között, mégis saját gyermek nélkül teltek az évek, és én pontosan tudtam, hogy mit takar az a kifejezés, hogy “ketyeg a biológiai óra”. A "nagy Ő" végül szerencsére megtalált, de a családalapítás évekig reménytelennek tűnt. Aztán a sors keze mégis segített rajtunk...
Ez az írás azoknak a lányoknak, nőknek, anyukáknak szól, akik elég önzetlenek, bátrak és mélyérzésűek ahhoz, hogy a „testükön keresztül” segítsenek más nőket életük nagy csodájához. Azoknak, akik hosszú évek kitartó, ám sokszor kétségbeesett próbálkozásai során sem tudnak saját petesejttel, vagy annak híján teherbe esni.
Képzeljük magunkat annak a meddő nőnek a helyébe, aki mástól kapott (adományozott) petesejtből eshetne csak teherbe.
