Mióta az eszemet tudom, szerettem volna családot, gyereket, de sajnos nem volt szerencsém a párkapcsokatokkal. Aztán 37 évesen találkoztam végül a férjemmel. Még szó sem esett róla, hogy mit is tervezünk egymással- fél éve voltunk együtt-mikor kiderült, hogy (akkor már több mint 20 éve valószínüleg) endometriózisom van, és adenomiózis és korai petefészek kimerülés is párosul mellé. Az orvos azonnali műtétet és utána rögtön lombikot javasolt.
Eléálltam hát a párom elé, és elmondtam, hogy ha komolyan tervez velem, és szeretne valaha gyereket, akkor most rögtön be kell jelentkeznünk egy meddőségi központba. Bár fejbe vágta az infó, de végül mellém állt, így hát elindultunk a lombikok rögös útján. Már az első orvos szembesített azzal, hogy esélyeink szinte lehetetlenek, és petesejt donort javasolt. Akkor még nem tudtam elfogadni, minden sejtemnel ellenkeztem, de a tudatomba mint B tervet mélyen beégettem.4 hosszú, küzdelmes év következett. Nem részletezem, de mindent is megpróbáltam a siker érdekében, nagyon sok pénzt, időt áldoztam a még meg se született gyerekemre, és szinte szakemberré képeztem magam a témában. Az eredmény 4 sikertelen lombik, egy missed ab műtéttel végződő spontàn terhesség, és végül teljesen kimerült pénztárca és petefészek lett. Persze ez így egyszerűnek hangzik, de rengeteget sírtunk, szenvedtünk, nagyon sokat csalódtunk, és folyamatosan próbáltunk felállni a padlóról. Aztán úgy döntöttünk, szünetelünk, túl sok volt ez nekünk. A következő 1 évben megszerveztük az esküvőnket, beköltöztünk az új lakásunkba, elmentünk naszútra, és vártuk a csodát, hátha velünk is megesik. De nem jött a csoda. Így 1 év után feltettem magamnak a kérdést, hogy elfogadom a donort, vagy lemondok a gyerekről. Az utóbbi szóba se jöhetett, így ugyan nem teljes szívvel, de bejelentkeztünk Brnoba petesejt donoros kezelésre. Meg voltam győződve róla, hogy majd elsőre sikerül, hiszen mindenkitől ezt hallottam. Ráadáaul nekem nég szabályos ciklusaim is voltak, teherbe is sikerült esnem már, miért is ne? De nem így lett, ez sem sikerült, sőt, a 2. Donoros beültetés swm. Ismét összeomlottam, hát meg ez se sikerül? Tényleg gyernek nélkül kell leélnem az életemet? Milyenek lesznek ezek után a karácsonyok, mi lesz ami célt ad az életemnek? A férjem az örökbefogadástól elzárkózott, sőt lombikozni se akart már tovább. Belefáradt. 1 utolsó embriónk maradt a donortól, úgy döntöttünk, ezért még visszamegyünk, de utána vége. Nem tudtam, mi lesz utána. Kifogytam a B tervből, de nem tudtam elképzelni az életemet gyerek nélkül. Természetesen mindent bevetettem, ami még a tarsolyomban volt, hátha. De nem hittem benne már, hogy sikerülni fog.
Aztán eljött az utolsó beültetésünk napja. Ő volt a leggyengèb embriónk, de az egyetlen esélyünk. Már a beültetéskor egy szívet véltem felfedezni az ultrahang képen, ami titkon reménnyel töltött el. 9 nap múlva pozitívat teszteltem. Persze a korábbi vetélésem miatt végig rettegtem a terhességemet, de végül teljesen egészségesen megszületett a kis csodánk.
Korábban féltem attól, hogy fogom elmondani, és mit fog érezni a kislányom, ha megtudja, hogy a genetikai Anyukája nem én vagyok. De úgy gondolom, ha természetesen kezelem ezt, nem titkolom, akkor talán neki is ternészetes lesz. Ettől ő csak még különlegesebb kicsi lény lesz.
