Hét év, egy sikertelen házasság, egy új szerelem, számtalan orvos, négy lombik, egy donorpetesejtes beültetés és egy csodakislány. Egy rövid mondat, mégis mennyi küzdelem, öröm, bánat, kétségbeesés és remény. De most mégis kezükben tarthatják “szerelmük gyümölcsét”.
Még 2010-ben (33 évesen) az ex-férjjel voltunk meddőségi kivizsgáláson, ahol azt a velős tanácsot kaptuk a hormonsorok után, hogy “húzzanak bele, ha nem jön össze, akkor egy év múlva jelentkezzenek”. Jegeltük a családbővítést egy időre, mert egy év múlva épp a házasságunk mentettük, egészen 2013-ig, sikertelenül.
Én közben azért szorgalmasan jártam nőgyógyászhoz rákszűrésre, és antibébit feliratni, mert a “húzzanak bele” mellé nem kaptunk semmi komolyabb felvilágosítást a dokitól, én meg nem vagyok orvos, a netet se bújtam egész nap a leletemet elemezve. A nőgyógyászom - aki mellesleg meddőségi szakember, ismerte az értékeimet, sőt...nála is volt hormonsor vizsgálat - szorgalmasan írta fel nekem az antibébit, de nem mondta volna, hogy “felesleges, hisz maga meddő, nem is kicsit”.
2014 nyarán a házasságnak már vége volt, viszont egy pár hónapos friss szerelemmel az oldalamon, azt vettem észre, hogy felborult a menzeszem. A dokim épp szabin volt, így ad-hoc elmentem egy másik orvoshoz - a rendhagyó vérzésemmel a bugyimban, az orvosi papírjaimmal meg a hónom alatt. A doktornő megultrahangozott, átnézte a dokumentumaimat, a leleteket és megkérdezte, hogy akarok-e gyereket. Persze, feleltem, tudom, hogy nincs túl sok időm így 37 évesen, de igen, szeretnék. Erre ő azt mondta, hogy nemhogy túl sok időm nincs, hanem semmi sem, mert meddő vagyok. A leleteimet elnézve ici pici esélyem van a lombikra, ha egyáltalán ezek alapján hajlandó lenne bármely TB-s klinika is foglalkozni velem. Magán biztos, de sokat ne várjak, sőt azonnal fogjak bele.
Nos, ezt a hírt kellett otthon megosztanom a pár hónapos kapcsolatommal, aki teljesen érthető módon, közölte velem, hogy ő nem akar gyereket, de ha igen, akkor se biztos, hogy tőlem, hisz az se biztos, hogy velünk mi lesz. De lássuk meg, hogy mi lesz pár hónap múlva.
Megláttuk, 2015 tavaszán felkerestük a doktornő által ajánlott szakembert, aki a csodás baritonján hümmögött nagyokat. Az ítélet POF (premature ovarian failure azaz korai petefészek kimerülés). A második “POFon” pedig az volt, hogy cisztáim voltak, ezért nem lehet belevágni a lombikba. Szeptemberre rendeződött úgy, ahogy a helyzet, azon azonban nem lehetett változtatni, hogy személy szerint én rettegek a tűtől, így képtelen voltam magam injekciózni, pedig heteken át lórúgásnyi adag hormonokat kaptam. A párom tanulta meg a cuccok beadását a youtube-ról. Hálát adok ennek a platformnak, annyi mindent lehet így tanulni: az injekciók beadása mellett mostanra akár egy gégemetszést vagy wc-tartály szerelést is minden különösebb probléma nélkül kivitelezhetünk.
Aztán jöttek a “POFonok” sorra, a hormonok ellenére csak két tüszőm lett, két éretlen sejttel, aztán egy beérett, megtermékenyült, de nem tapadt meg. Egy kisebb vagyon pedig huss elillant tőlünk... át a klinikának.
A második beültetés sem sikerült (bazi sok hormon, egy petesejt), pont aznap jött meg a menzeszem, amikor a Volkswagen emissziós botránya kirobbant. Csak arra tudtam gondolni, hogy micsoda bazi szerencsém van, hogy a meddőségi kezelésre szánt félretett pénzünket nem Volkswagen részvényekbe fektettük.
Harmadik meddőségi kezelés, nincs petesejt. Negyedik kör... egyetlen egy tüsző a ciklus közepén a gyógyszerek ellenére, és nem tudni, hogy van-e benne petesejt. Mivel már világítottam a sötétben a sok hormontól, én magam mondtam a dokinak, hogy hagyjuk a francba, nem kockáztatom sem az egészségem, sem a pénzt a biztos kudarcért.
Akkor már hallottam a petesejt donációról, ezért az orvostól való távozás után nekiálltam a netet bújni. Írtam finn, ukrán, cseh és szlovák klinikáknak. A tőlük kapott válaszokkal visszatértem az orvoshoz, hogy az ő segítségével tudjuk kiválasztani a legjobbat. Egy cseh klinikára esett a választás. 2016 májusában fel is vettem velük a kapcsolatot, hamarosan pedig megtörtént a beültetés. 2017-ben pedig kislányunk született.
Ő a mi szerelmünk gyümölcse, hisz az egész folyamat, az éveken át tartó próbálkozások nemcsak rólam szóltak, hanem a férfiról is, aki hajlandó volt értem, értünk annyi mindent megtenni.
Ha véletlenül elfelejteném, hogy mennyi mindent köszönhetek neki, biztos eszembe jut, amikor ránézek a gyerekre, aki tiszta apja, és én olyan, de olyan boldog vagyok, hogy a szerelmem vonásai köszönnek vissza a kicsin, aki naponta ezerszer ejti ki a száján, hogy “anya” “anya” “anya”.
