Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa és az Adatvédelmi Biztos
közös jelentése az OBH 5019/2003. számú ügyben
Tárgy: A petesejt-adományozás
jogi szabályozásának vizsgálata
Ügyintéző: dr. Burger László Attila
dr. Sziklay Júlia
dr. Tasi Katalin
dr. Zombor Ferenc
1. A vizsgálat megindulása
Egy heti rendszerességgel megjelenő női magazin az általa felvetett témával – a petesejt adományozás magyarországi jogi környezetének vizsgálatával – összefüggésben interjút készített az állampolgári jogok országgyűlési biztosával is. A 2003. őszén megjelent cikkben felvetettek a következők voltak:
A cikk szerzője szerint azok számára, kiknek nincs saját megtermékenyíthető petesejtjük „elvileg az egészségügyi törvény megengedi, hogy donortól kapjanak petesejtet – azonban a végrehajtási rendelet az adományozást szinte lehetetlenné teszi.” Annak, hogy nagyon ritkán kerül sor petesejt adományozás útján történő művi megtermékenyítésre az lehet az oka, hogy a hatályos jogszabályok előírják, hogy a donor és a befogadó nem ismerhetik egymást. Felvetette, hogy a szabályozás annyiban diszkriminatív, hogy a hímivarsejtek és a petesejtek között a jogalkotó indokolatlanul nem tesz különbséget, holott a két beavatkozás eltérő jellege, kockázata miatt ez mindenképpen szükséges lenne, mivel a petesejt adományozására — veszélyessége és fájdalmassága miatt — csak közeli ismerős (rokon, barátnő) vállalkozik. Emiatt az anonimitás nem garantált, és ennek következtében az eljárásra gyakorlatilag nem kerülhet sor. A szerző amellett érvelt, hogy amennyiben a rendelkezés nem írná elő az anonimitást, éves szinten közel tízezer nő részesülhetne rokonaitól vagy ismerőseitől petesejtben, és így gyermekáldásban.
Az interjúra való előkészületek során áttekintett helyzetkép felvetette a jogszabályi rendelkezések alkotmányos alapjogokkal való összefüggése vizsgálatának szükségességét, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (2) bekezdésének értelmében az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként vizsgálatot indítottam.
Vizsgálatom elrendelését követően tájékozódtam a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának kezelőirodáján, hogy a testület előtt van-e az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV törvény (a továbbiakban: Eütv.) 170-174. §-át, illetve az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. § (4) bekezdését, illetve a Rendelet 7. számú mellékletét érintő beadvány, amely esetleg kizárná vizsgálatomat. Ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Rendeletet az Alkotmánybíróság egészében vizsgálja, ám a petesejt-adományozással összefüggésben panaszbeadványt nem iktattak, ezért megállapítottam, hogy vizsgálatom nem ütközik az Alkotmánybíróság eljárásával.
Vizsgálatom során a hátrányos megkülönböztetés tilalmát előíró alkotmányos rendelkezés valamint élethez és az emberi méltósághoz való jog érvényesülésére, illetve ezekkel összefüggésben lévő esteleges alkotmányos visszásság feltárására vagy annak hiánya megállapítására törekedtem.
Hivatkozással az Obtv. 18. §. (4) bekezdésére – mely szerint az országgyűlési biztos az általa vizsgált ügyben bármely szervtől – ideértve az e törvény szerint hatóságnak nem minősülő szerveket is – vagy annak munkatársától írásbeli magyarázatot, nyilatkozatot, felvilágosítást vagy véleményt kérhet – az alábbi szerveket kértem fel álláspontjuk kifejtésére:
- 1. Az Adatvédelmi Biztost,
- 2. Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökét, és
- 3. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét.
Vizsgálatom során egyrészt arra a kérdésre igyekeztem megadni a választ, hogy vajon feszül-e ellentmondás az Eütv. reprodukciós eljárást lehetővé tevő megengedő rendelkezése és ugyanazon törvénynek a női petesejt adományozását a gyakorlatban szinte teljesen ellehetetlenítő, szigorú adatvédelmi rendelkezése között. E kérdésre a választ több oldalról is indokoltnak láttam vizsgálni, és az egymást esetenként átfedő tudományterülettel foglalkozó szakmai csoportok véleményét is kikérve és azokat figyelembe véve törekedtem megválaszolni. Nemcsak interdiszciplináris, hanem jogtörténeti és komparatív elemzést is szükségesnek tartottam, hogy vizsgálatom befejezésekor megalapozott alapjogi következtetésre juthassak. Tekintettel arra, hogy a felvetett kérdéskör tisztázása nemcsak adatvédelmi állásfoglalást igényelt, hanem érintheti a donor önrendelkezési jogát, az alkotmányos alapjogvédelmi kötelezettséget, a családi élethez való jogot, a gyermekvállalás jogát is, és mindezeken túl az eljárásban résztvevő orvosokat és – általánosságban – a szakma elméleti és gyakorlati művelőit is, véleményem kialakításakor az adatvédelmi és jogi következtetéseken túl támaszkodtam a megkeresett orvos-szakmai szervek által megküldött véleményekre is.
Mivel a vizsgálat során az egyes adatvédelmi kérdések tisztázása jelentős szerephez jutott, az Adatvédelmi Biztossal közös jelentés kibocsátása mellett határoztunk.
2. Érintett alkotmányos jogok
1949. évi XX. törvény
A Magyar Köztársaság Alkotmánya
8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.
32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.
(2) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.
(3) Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti.
32/B. § (1) Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen.
54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.
66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.
(2) A Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.
(3) A munka végzése során a nők és a fiatalok védelmét külön szabályok is biztosítják.
67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
(2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.
(3) A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák.
3. Egyéb kapcsolódó jogszabályok
1997. évi CLIV. törvény
Az egészségügyről
1997. évi XLVII. törvény
az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről
2002. évi VI. törvény
Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve kihirdetéséről
30/1998. (VI. 24.) NM rendelet
az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról
34/2003. (VI. 7.) ESzCsM rendelet
az Egészségügyi Tudományos Tanácsról
4. Alapvetés
Mindenekelőtt fontosnak tartom a vizsgált orvosi beavatkozás, a petesejt-adományozás a tudomány mai állása szerinti fogalmát megadni.
4.1. A petesejt adományozás fogalma
Petesejt adományozás alatt a mai tudomány azt a folyamatot érti, amikor egy nő egy vagy több megtermékenyíthető ivarsejtet (petesejtet) önkéntesen adományoz („adományozó”) egy másik nő („adományozott”) számára nemzési céllal. Orvosilag a petesejt adományozás célja, hogy elhárítsa a női meddőséget, melynek a működőképes petesejtek hiánya az oka (korai menopauza, nemzőképtelenség vagy a petefészek sebészeti eltávolítása). Emellett célja lehet súlyos genetikai hiba kiküszöbölése is. Petesejt adományozás történhet tisztán tudományos célokra is.
A petesejt adományozás fogalma, párhuzamosan az adományozási eljárás fejlődésével, változásokon ment át. Az adományozásnak három verziója lehetséges. A petesejt adományozás, akárcsak a donor általi mesterséges megtermékenyítés, vagy az embrióadományozás, felveti a „harmadik nemző” problémáját. Ez a kérdéskör a hímivarsejt adományozás esetében is szakmai és világnézeti összetűzésekre ad alapot, és a petesejt adományozására irányuló eljárásokat illetően a vita és nézetütköztetés fokozódik. Ennek oka elsősorban az, hogy a spermium-adományozással ellentétben a petesejt adományozás bizonyos korlátokat és kockázatokat hordoz magában az adományozóra nézve, így a női ivarsejtekhez való hozzájutás korlátozottabb. Az adományozónak alá kell vetnie magát a petesejtek hormonális stimulációjának és napi felülvizsgálatnak, kórházba kell vonulnia, és altatás is szükséges a levétel érdekében. A gyakorlatban ezek a „kellemetlenségek” korlátját képezik a petesejtet adományozók toborzásának.
Azok, akik nem tisztán adományozási céllal, hanem egyéb okból vetik magukat beavatkozás alá (pl. önkéntes sterilizáció) megfelelő tájékoztatás után beleegyezhetnek petesejtjük adományozásába. Ez azonban nem mentesíti őket az eljárás bizonyos kellemetlenségeitől (stimuláció és felügyelet). Kérdésként merül fel, hogy lehet-e olyan nőkhöz fordulni petesejtjeik adományozása érdekében, akik már in vitro megtermékenyítés kezelés alatt állnak, hogy egy kísérlet alkalmával egyezzenek bele néhány petesejtjük levételébe. Ez a megközelítés annak a kockázatát hordozza magában, hogy az orvos a pácienseknek ezt a kiszolgáltatott helyzetét a petesejt adományozás melletti morális presszióra használja ki, mely esetben a beleegyezés szabadsága és intimitása sérül. A petesejt adományozók toborzása jelentős anyagi juttatás ígéretével érthető, de erős ellenállásba ütközik. Sokan úgy vélik, hogy a vér, a spermium és a szervek adományozásához hasonlóan a petesejt adományozásnak ingyenesnek kell maradnia, mint az emberi szolidaritás egyik megnyilvánulásának, és meg kell fosztani minden kereskedelmi vonatkozásától. Ez az egyik magyarázata a kötelező anonimitás törvényi előírásának is.
4.2. Az anonimitás problémája
Figyelembe véve azonban az anonim petesejt-adományozók toborzásának nehézségeit, joggal tehető fel a kérdés, hogy lehet-e a meddő párhoz közel álló személyhez fordulni (pl. nőtestvér, szülő vagy barátnő), aki ennek következtében megfelelő motivációval rendelkezik segítsége felajánlására. Ez megkérdőjelezi az adományozásanonimitását, melyet némelyek elkerülhetetlennek tartanak azon pszichológiai, morális és jogi problémák elkerülése érdekében, amelyek egy ilyen körülmények között világra jött gyermek megszületését kísérik. Magától értetődő, hogy ha az adományozás nem anonim, akkor egy esetleges privát pénzbeli megállapodás az adományozó és az adományozott között nem ellenőrizhető. Felmerül továbbá az ily módon születő gyermek „genetikai identitászavarának” veszélye is.
4.3. A terhesség hatása
A petesejt adományozást sokkal nehezebb technikailag kivitelezni, mint a férfi donor általi mesterséges megtermékenyítést, ezért nem tekinthető pusztán annak tükörképének. Másrészt, egyik lényeges jellemzője, hogy a terhesség az adományozott méhében fejlődik ki, aki vállalja, hogy a társadalom szemében is ő a gyermek világra hozója. Márpedig, a terhesség és a szülés átélésének pszichológiai hatása meghatározó. Az átélt terhesség — különböző mértékben — a petesejt adományozás genetikai implikációit elhomályosítja. Ez gyakran csak mellékes körülményként érezhető, többé-kevésbé annyira, mint pl. véradás esetében. A meddő pár számára a szituáció közel olyannak tűnik, mintha természetes szituáció lenne. A terhesség kilenc hónapja alatt az idegen ivarsejt valamilyen módon „naturalizálódik”. Végeredményben egy olyan nőről van szó, aki egy férjétől fogant gyermeket szül meg. A petesejt adományozás eme aspektusa egyike azoknak az érveknek, amelyek amellett szólnak, hogy az anonimitás ne legyen kötelező az eljárásban. Emlékezzünk arra, hogy — szinte mindenütt — a jelenlegi jogi szabályozás értelmében a gyermek anyja mindig az a nő, aki megszülte őt.
4.3. Összegzés
A fenti fogalom-meghatározásból illetve az abból fakadó problémák súlyából egyértelműen előtűnik, hogy a kérdéskörhöz kapcsolódó etikai, társadalmi és jogi viták, a megítélés sokszínűsége és az egyes szemléletmódok és nézőpontok ütközése, a dilemmák nem új keletűek, hanem a kutatások és a módszerek fejlődésével és alkalmazásával egyidősek. Nem véletlen, hogy a petesejt-adományozási eljárás véghezvitelére való képessé válást követően a kezdeti rácsodálkozást szinte azonnal követték a kétkedő, figyelmeztető, esetleg erőteljesen vészjósló nézetek, ez pedig nemcsak a tudomány egyes képviselőit, hanem regionális, nemzetközi szervezeteket, szakmai és politikai tömörüléseket is az általános, összehangolt és azonos elveken nyugvó jogi szabályozás szükségességének megfogalmazására, cselekvés elhatározására késztették. E folyamatnak kívánom rövid összefoglaló történetét és eredményeit felvázolni jelentésem további részében.
5. A petesejt adományozást érintő nemzetközi szabályozás történeti és komparatív áttekintése; a biomedicinális etika és az emberi jogok Európában
Az első olyan kötelező érvényű nemzetközi egyezmény – melynek célja az emberi lénynek az új orvosbiológiai eljárások nem megfelelő alkalmazásával szembeni védelme volt – előkészületi munkálatai 1991-ben kezdődtek el, és eredményeképp az 1996. november 19-én tartott 578. ülésén az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elfogadta az „Egyezmény az emberi lény jogainak és méltóságának védelméről, tekintettel a biológia és az orvostudomány alkalmazására: Egyezmény az emberi jogokról és a biomedicináról” című dokumentumot. Ezt követően született meg az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény, melyet a Magyar Országgyűlés a 70/2002. (XI.7.) OGY. határozattal erősített meg, és az Egyezményt, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvét a 2002. május 1-én hatályba lépett 2002. évi VI. törvénnyel hirdette ki. Oberfrank Ferenc A biomedicinális etika és az emberi jogok: európai helyzetkép című tanulmányában az emberi jogok elméletének és gyakorlatának betetőzéseként említette az akkor még törvényi erőre nem emelkedett Egyezményt az 1950-es Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló dokumentummal és az Európai Szociális Chartával (1961.) együtt.
5. 1. A nemzetközi szervezetek közül kiemelkedő az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak e témakörben szupranacionális szinten kifejtett tevékenysége, valamint az UNESCO által 1991-ben felállított Nemzetközi Bioetikai Bizottság munkálkodása is. 1997-ben alkotta meg az UNESCO „Az emberi génállomány és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát”.
5. 2. Az Orvos Világszövetség (World Medical Association, a továbbiakban: WMA.) által elfogadott, és témánk szempontjából fontos dokumentumok a következő témákban születtek:
- 1. A magzati szövetek átültetéséről és a krónikus vegetatív állapotról, 1989. (Hong Kong)
- 2. A „Human Genome Project”-ről, 1992. (Marbella)
- 3. Az emberi szervek átültetésével kapcsolatos orvosi magatartásról, 1994. (Stockholm)
- 4. Az emberi jogokról, 1990. (Rancho Mirage, módosítva: 1993-ban Budapesten és 1994-ben Stockholmban)
5. 3. Az Európai Unió szervezetei közül az Európa Parlament rendszeresen foglalkozik bioetikai kérdésekkel, és felállította a bioetikai kérdésekkel foglalkozó STOA- munkacsoportot, 1988-ban pedig az orvosetikai kérdések európai harmonizációjáról, majd 1989-ben a genetikai manipuláció és az „in vivo” és „in vitro” művi megtermékenyítés etikai és jogi problémáiról hozott határozatot. Az Európa Tanács munkájának gyümölcsként 1985-ben létrejött a CAHBI, a bioetikai szakértők ad hoc bizottsága – amely 1992-ben igazgató bizottsággá alakult, és azóta a neve CDBI –, amely célja „…kezdettől fogva annak a politikai és jogi űrnek a betöltése volt, amelyet az élettudományok gyors fejlődése teremtett. […] Az ET-ben folyó bioetikai munka végső soron kiemelkedő szerepet tulajdonított az emberi szervezet genetikai aspektusainak, az alapkutatásoknak, az emberi genóm-projekteknek, a biomedicina fejlődési eredményei legitim alkalmazásának és azoknak a körülményeknek és korlátoknak, amelyeket a kutatások eredményeinek alkalmazása vet fel.” Az ET Miniszteri bizottsága 1991-ben bízta meg a CAHBI-t egy keretegyezmény kimunkálásának feladatával, melynek tervezetét 1994-ben bocsátották nyilvános vitára. Az ebben megfogalmazott elvek váltak aztán az egyezmény Oviedoban történt elfogadásakor jogszabályi szintűvé, és segítik azóta is egyrészt az élettudományok területéről felmerülő veszélylehetőségek megfékezését valamint a társadalmi szakmai konfrontációk megelőzését.
5. 4. „Európa sokszínűsége a biomedicinális etikai vagy bioetikai kérdésekhez kapcsolódó nemzeti törvényalkotásban is megmutatkozik. Ilyen tárgyú átfogóbb törvénye csupán Spanyolországnak (1988), Németországnak (1990), az Egyesült Királyságnak (1990) és Franciaországnak (1994) van. A legtöbb állam a bioetika területén nem törvényi erejű szabályozást alkalmaz. A szabályok lehetnek szakmai-érdekvédelmi szervezetek (orvoskamarák, orvosszakszervezetek, a kórházak vagy bizonyos ellátási terület egységeinek szövetségei, stb) vagy tudós társaságok (tudományos vagy orvosakadémiák), magán szövetségek vagy alapítványok (Nuffield Alapítvány az Egyesült Királyságban) által kidolgozott irányelvek. Állandó vagy ad hoc bizottságok feladata is lehet etikai állásfoglalások, vélemények, ajánlások tétele. […] Eltérések vannak más kérdésekben is. Németországban például a spermaadományozás (hasonlóan a véradáshoz) ingyenessége nem abszolút norma, míg Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban az adományozás ingyenes. Különbözik a szabályozás az ivarsejt adományozók anonimitása kapcsán is. Németországban a törvény nem tisztázza ezt a kérdést, ugyanakkor a Karlsruhe-i Alkotmánybíróság határozata szerint (1989. január 31.) mindenkinek joga van ismerni genetikai származását. A francia, spanyol és a brit törvény biztosítja a donor névtelenségét, azonban lehetővé teszi a megtermékenyített nő és nagykorúvá válása után a gyermek számára, hogy a donor személyazonosságának megállapítása nélkül szükség esetén megismerhessék annak személyes genetikai adatait. A gyermek megismerheti a donort azonosító adatokat Ausztriában, Svájcban és Svédországban. Egyetértés mutatkozik Európában a dajkaterhességet illetően. Így valamennyi létező jogszabály elítéli ezt a gyakorlatot, és semmisnek nyilvánítja az ilyen szerződéseket (függetlenül attól, hogy az együtt jár-e embrió transzferrel vagy sem). A polgári jog szerint a gyermek azé, aki megszülte; a szülőanya nem kényszeríthető a gyermek átadására.”
A humán reprodukciós eljárásokkal összefüggésben a leginkább átfogónak mondható szabályozás 1990-ben az Egyesült Királyságban született meg, és adta meg „az emberi ivarsejtek és embriók meddőségi kezelésre történő tudományos és terápiás felhasználásának jogi kereteit. A részletes szabályozással a törvény által felállított Humán Fertilizációs és Embriológiai Hatóságot (Human Fertilisation and Embriology Authority( (HFEA)hatalmazta fel. A testület feladata, hogy szabályozza a mesterséges megtermékenyítés formáit, valamint kutatási és működési engedélyeket adjon ki az emberi ivarsejt és embriókutatásra, továbbá az In Vitro Fertilizáció centrumok számára. […] A másik, nemzetközileg is kedvező fogadtatású szabályozás a francia törvény, amelyet ugyancsak éveken keresztül tartó, igen alapos előkészítő munka előzött meg. Ez a 94-654. számú törvény, amelyet 1994. július 29-én fogadott el a francia parlament az emberi test részeinek és termékeinek adományozásáról és felhasználásáról az asszisztált reprodukciós eljárásokban és a prenatális diagnosztikai vizsgálatokban. A törvény szerint a humán reprodukcióhoz nyújtott orvosi segítség a szülőpár kérése alapján történik. Az asszisztált reprodukciós eljárások azt a célt szolgálják, hogy az orvos által diagnosztizált patológiás meddőséghez nyújtsanak orvosi segítséget, valamint, hogy megakadályozzák a különösen súlyos betegségek gyermekre történő átvitelét. A párt alkotó férfi és nő: életben lévő, […] házasságban élő, vagy legalább két éve bizonyítottan életközösségben élő személyek, akik nemzőképes illetve fogamzóképes korban vannak. […] Az asszisztált reprodukciós eljárás csak olyan ivarsejtekkel végezhető, amelynek legalább az egyike a szülőpártól származik.” A francia donor-rendszer az ingyenesség és az anonimitás elvén működik, ahol az anonimitás mind a donort, mind pedig a jogi értelemben vett szülőket hivatott védeni. A létrejött utód szempontjából az anonimitás védő funkciója már nehezebben értelmezhető, hiszen a világra jöttének körülményeivel felnőtté válásakor való szembesülés komoly pszichés megterhelésnek teheti őt ki. A klasszikusnak számító hímivarsejt adományozástól tehát élesen elkülönítendő és etikai szempontból is eltérően kezelendő a petesejt adományozására irányuló eljárás, a részben már a bevezetőben felsorolt okokra (invazív jelleg, fájdalmas, műtéti eljárás) miatt.
6. A petesejt adományozás magyar szabályozásának áttekintése
Az ETT TUKEB 1992. február 26-án kibocsátott, az „A humán reprodukció új módszereiről” című állásfoglalásának végső megállapításaiban az asszisztált reproduktív technikák személyi, műszaki és technikai feltételeinek minimum követelményeiről, majd részleteiben a férj, illetve idegen donor spermiumának mesterséges bevitelével történő megtermékenyítésről tesz minimum-követelményeket megszabó kijelentéseket, a petesejt-adományozási eljárással összefüggésben azonban nem. A munka előszavában a meddőséget – bár nem expressis verbis, de – gyógyítandónak, azaz betegségnek definiálja. Elismeri, hogy a harmadik személy közreműködését is igénylő asszisztált reprodukciós technikák számos, évszázadok óta nem vitatott alapelvek újragondolását igénylik, melyekkel kapcsolatban útmutatást kell, hogy megfogalmazzanak. Ez nem jelenti azt, hogy maga az állásfoglalás ne foglalkozna a kérdéskörrel, érinti azt, azonban végkövetkeztetése során a Bizottság nem foglal állást a petesejt adományozással kapcsolatban.
Ezen állásfoglalás szolgált a jelenleg is hatályos szabály, az 1997. évi CLIV. törvény alapjául és vezérelvéül. Természetesen az ETT TUKEB fenntartotta magának a jogot, hogy a tudomány és technika változását nyomon kísérve állásfoglalását kiegészítse, esetleg módosítsa a későbbiekben, mint ahogyan azt meg is tette a vizsgálatom során kérdezettekre adott válaszában (melynek részleteit a vizsgálati jelentés későbbi részében tárom fel.)
Az ivarsejtek adományozásakor követendő szabályokat az Eütv. IX, az „Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások, az embriókkal és ivarsejtekkel végzett kutatások, a művi meddővé tétel” címet viselő fejezetének „Ivarsejt-adományozás és -letét” elnevezésű pontjában, a 170-174. szakaszokban tárgyalja. Tekintve, hogy maga a törvény szövege nem tesz különbséget hímivarsejtek és petesejtek adományozása között – leszámítva a női ivarsejtek fagyasztva tárolhatóságára vonatkozó megjegyzést – maga az indoklás sem tesz megkülönböztetést, ezért értelemszerűen megállapításai mindkét ivarsejtre vonatkoztatandók.
A törvény fenti szakaszaihoz (1997-ben) fűzött indoklás szerint „[…] a törvény értelmében ivarsejt adományozásnak az idegen pároknál alkalmazott reprodukciós eljárás céljára, illetőleg kutatásokhoz történő ivarsejt felajánlás tekintendő. Az adományozás célja a felajánló nyilatkozatban meghatározandó. (Az adományozó rendelkezési jogának teljességét biztosítja az, hogy az ivarsejt kizárólag a nyilatkozatnak megfelelően használható fel.) Ivarsejt csak az annak felhasználására jogosult intézmény számára adományozható, más személy (szerv) adományozási célzattal ivarsejteket nem vehet át. Ivarsejt adományozás - az azonosíthatóság garanciájaként - kizárólag az adományozónak a megadományozott intézményben történő személyes megjelenésével, és az ivarsejteket tartalmazó anyag közvetlen levételével történhet. A reprodukciós eljárás során történő felhasználás érdekében tett adományozáskor - részint az egyéni azonosíthatóság céljából, részint a felajánlott ivarsejtekből megszülető gyermek lényeges tulajdonságainak meghatározása, és az ivarsejtek felhasználásában érintett szülőpár tájékoztatása érdekében - az adományozó köteles nyilatkozni meghatározott személyes és különleges adatairól. Az adományozás önkéntessége, az adatkezelés zártsága és anonimitása, valamint a kért adatok kezelésének szükségessége a törvényben felsorolt adatokra vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettséget alátámasztja. […] A törvény részletesen rendezi az ivarsejt adományozás kapcsán az egyes egészségügyi szolgáltatók, illetve kutatóhelyek rendelkezésére álló személyes, illetőleg különleges adatok kezelésének speciális szabályait. A törvény az ivarsejtek adományozása kapcsán az anonimitás elvét követi, így az adományozás szerint illetékes egészségügyi szolgáltatón kívül más az adományozó személyes adatait személyazonosításra alkalmas módon nem kezelheti, más számára ilyen módon ezek az adatok nem is tehetőek hozzáférhetővé. Egészségügyi szolgáltatónak nem minősülő kutatóhely személyes adatokat egyáltalán nem kezelhet. A törvény az adományozás szerint illetékes egészségügyi szolgáltató, valamint kutatóhely által kezelhető adatok körét taxatív módon határozza meg, így egyéb személyes vagy különleges adatokat még a megadományozott intézmény sem kezelhet. Az adatok továbbításának, illetőleg nyilvánosságra hozatalának lehetséges módozatait a törvény rögzíti, ennek megfelelően más módon és más címzettek számára az adatok hozzáférhetővé nem tehetőek. Így a reprodukciós eljárást kezdeményező személyek, illetőleg az eljárás során felhasználásra kerülő idegen ivarsejtek adományozója sem ismerhetik meg személyazonosításra alkalmas módon egymás személyes adatait. Arra azonban természetesen mód van, hogy a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltató, illetőleg a reprodukciós eljárásban résztvevő pár a megadományozott és az ivarsejtet rendelkezésre bocsátó egészségügyi szolgáltatótól az ivarsejt adományozójára vonatkozó, továbbítható adatok körére vonatkozóan tájékoztatást kérjen. Az adományozott ivarsejtek felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében a törvény meghatározza azt a kört, akik számára ivarsejtek rendelkezésre bocsáthatóak, kiszolgáltathatóak. A törvény az ivarsejteket - az e törvényben foglaltak alapján önkéntesen, átvételi kötelezettség nélkül - elfogadó egészségügyi szolgáltatókat, illetve kutatóhelyeket az ivarsejtek fagyasztva tárolására, későbbi felhasználás hiányában pedig azok megsemmisítésére kötelezi. Tekintettel arra is, hogy a női ivarsejtek tárolhatósága a tudomány mai állása szerint kétséges, így a törvény lehetőséget biztosít ivarsejtek fagyasztva tárolásának jogszabályi kizárására.”
Az Eütv-t időrendben követő, az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokra vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó szabályokról szóló 30/ 1998. (VI.24.) NM. rendelet rendelkezéseiben nem, de a rendelethez tartozó mellékletek közül kettőben is külön foglalkozik a petesejt adományozással. Az 1. számú mellékletben az elvégezhető asszisztált reprodukciós eljárások között a 2.2-es pontban nevesíti az adományozott petesejttel történő reprodukciós eljárást, illetve a 2. számú melléklet 2.2-es pontjában sorolja fel azokat a kórisméket, amelyek fennállása esetén az asszisztált reprodukciós eljárás elvégzése petesejt adományozással javasolt. Ugyanezen rendelet 7. számú melléklete tartalmazza azt a rendelkezési nyilatkozatot, amelyet az ivarsejtet adományozóknak alá kell írniuk az adományozáskor. Ez a rendelkezési nyilatkozat – ami vizsgálatom kiindulópontjaként szolgált – nem tesz különbséget az adományozó nemét alapul véve, csupán az adományozás célját tekintve.
7. A megkérdezett szakmai csoportok álláspontjainak ismertetése
A Magyar Orvosi Kamara Szakmai Bizottságának véleménye szerint a petesejt adományozási eljárás két kulcsfontosságú kérdése az anonimitás és az ellenszolgáltatás. Az anonimitást megkövetelő jogszabályi előírások rokonok és ismerősök általi adományozási szándék esetén betarthatatlanok, és a beavatkozás elvégzésének akadályát képezik. Erre megoldásként tudja elképzelni a donor és a recipiens egybehangzó kívánsága esetén a kötelező anonimitástól való eltekintés megengedését. Az ellenszolgáltatás kérdéskörét tekintve a MOK Szakmai Bizottsága kifejtette, hogy ez országonként teljesen eltérően szabályozott, és tekintettel a donor egészségét esetleg károsító hatásokra, jogot kellene biztosítani a donornak az adományozás feltételeinek meghatározására és ellenszolgáltatás elfogadására is. Korlátként célszerűnek tartaná annak elrendelését, hogy az eljárás kizárólag meddő nők utódhoz segítése céljából lehessen alkalmazni, annak kivédése érdekében pedig, hogy az eljárás ne legyen alkalmas az ember genetikai tenyésztésére, illetve gazdasági megfontolásból végrehajtott petesejt „árusításra”, az egy donortól adható petesejtek számának maximalizálását tartja szükségszerűnek.
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma álláspontja szerint az országgyűlési biztos által felvetett probléma a törvényi szabályozáson belüli, illetve a törvény és a végrehajtási utasítás ellentmondásából fakadó jogi probléma, amit a jog eszközével szükséges feloldani. A béranyaság és az egyes reprodukciós eljárások és manipulációk etikai kérdéseinek megválaszolása világszerte nagyfokú körültekintést igényel, érvek és ellenérvek hozhatók fel mind a tiltó, mind a megengedő állásponttal összefüggésben, de a konkrét példák nem lehetnek mértékadóak a kérdések etikai megítélésének szempontjából. Az Etikai Kollégium kifejtette szándékát, hogy a felmerülő kérdésekkel a készülő Etikai Kódexben részletesen kíván foglalkozni, ezért, illetve arra hivatkozással, hogy az országgyűlési biztos által feltett kérdések megoldása a jogszabály alkotójának korrekciós feladata, külön állásfoglalásban nem kívánt reagálni.
A Magyar Orvosi Kamara Jogi Bizottsága a következőképp foglalt állást:
A petesejt adományozási eljárást egy nagyon fontos társadalmi probléma, a születésszám csökkenésének orvoslására tartja alternatívának, és ezáltal mint fontos társadalmi érdeket hordozó jelenségnek. A törvényi szabályozással összefüggésben kifejtette, hogy az „de jure” nem ellentmondásos, de „de facto” alkalmazhatatlan. Ennek feloldására a MOK Szakmai Bizottságával azonos álláspontra helyezkedett a Jogi Bizottság, azaz a donor és a recipiens anonimitástól való eltekintésre irányuló egybehangzó kérelmét tartja a probléma megnyugtató rendezési módjának. Ezt azonban feltétlenül törvényi garanciákhoz kell kötni, és a jogalkotás illetve a jogszabály esetleges módosítása során fokozott figyelemmel kell lenni mind a donor, mind a recipiens, és legfőképpen a születendő gyermek családi státuszát, jogait és az előbbiek kötelezettségeit illetőn.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács Elnökségének álláspontja szerint is a petesejt adományozás gyakorlati megvalósulásának akadálya az oka alapvetően – az eljárás invazív jellegén és kockázati tényezőin túl – a donor nevének és egyéb személyes adatainak recipiens felé történő továbbítását, azaz a donor személyének megismerését megtiltó, valamint az adományozást csak a kutatóintézet részére megengedő szabály léte. A jelenlegi szabály megtartásával a hímivarsejt adományozási eljárással analóg petesejt adományozás esetén túl csak az a megoldás képzelhető el, hogy az egyébként is reprodukciós eljárásban résztvevő nő felesleges, más pár részére anonim módon felajánlott petesejtjeit a másik pár hímivarsejtjeivel megtermékenyítve hozzanak létre új utódot. Amíg a hímivarsejtek adományozása esetében az anonimitás fenntartása célszerűnek tűnik – hiszen egyrészt az, hogy a donor személye a létrejött utód számára nagykorúságáig rejtett marad, jelentősen növeli az adományozási kedvet, illetve az adományozás kockázattal, kellemetlenséggel nem jár, és mert az adományozott ivarsejtek könnyen tárolhatók – a női ivarsejtek esetében ez nem mondható el. Az egészségkárosító hatás miatt feltételezhető, hogy egymással rokonsági, de mindenképpen szoros érzelmi kapcsolatban állók esetén vállalható csak ilyen mérvű kockázat, ami azonban az anonimitáshoz való ragaszkodás esetén nem valósulhat meg. A petesejt adományozás esetén is felhozható az anonimitás mellett érv – például az altruizmus lehetőségének biztosítása – ezért is van az, hogy az egyes államok szabályozása eltérő. Erre az ETT Elnöksége egyrészt az eljárásban részt vevők személyi körének törvényi meghatározásában, emellett pedig minden beavatkozást megelőzően kórházi etikai bizottság bevonásában látja a lehetőséget.
8. Alapjogi kitekintés
8.1. Kialakulásukat, eredeti céljukat tekintve az emberi jogok megfogalmazására, kinyilatkoztatására a politikai hatalom korlátozására irányuló szándék vezetett. Ez az állítás mindenképpen vállalható az első generációs emberi jogok, az ún. politikai szabadságjogok tekintetében. A második generációs – szociális, kulturális jogokat, az egészséghez és szociális biztonsághoz, a házasság és a család védelméhez, és a gyermekek védelméhez való jogot deklaráló – emberi jogokat illetően inkább az állam ellátási, védelmi kötelezettségéről van szó. Az ún. harmadik generációs jogok, az egészséges környezethez való jog, a betegjogok, fogyatékkal élők jogainak deklarálása után kijelenthetjük, hogy azokat már nem a politikai hatalom, hanem a tudományos, technikai és orvosi hatalom korlátozására irányuló szándék hívta életre. Ennek oka az is, hogy ma már nem egyértelmű annak megítélése, hogy a tudományos fejlődés mindenképpen kedvező-e az emberi haladásnak. A tudomány és a technika szerepe átértékelődött, erőteljesen képes politikák és azokat szolgáló ideológiák érdekében közreműködni, másrészt pedig általuk az ember – illetve ha uralmát az ember elveszti felette, „maga” a tudomány is – képes lett globálisan beleavatkozni akár a bioszféra működésébe is. A szabadságjogok szélesedésével kezdődő út ez irányú fejlődésének fontos állomása a betegjogok elismerése, azaz annak elfogadása, hogy a beteg nem bízza feltétlenül a döntést az orvosra az őt érintő beavatkozást, kezelését illetően. A technika és az alkalmazott technológiák fejlődésének következtében beállott változás – ahogyan arra Sándor Judit is utal már idézett cikkében– nemcsak az orvostudománnyal szemben támasztott elvárások szintjét emelte, hanem az orvos szerepét is átalakította a gyógyító orvosból egy szolgáltató orvosi szerepkörré. A harmadik generációs jogok esetében tehát ezen elvárás, igény alapjogi szinten való megjelenésének lehetünk tanúi.
„Az alkotmány, amikor az alapjogokról, illetve azok biztosításáról rendelkezik, különböző megfogalmazásokat alkalmaz. Ennek a jogok érvényesítésében-érvényesülésében van jelentősége.”Az idézett tanulmány szerint ezen alapjogok érvényesíthetőségük alapján négy kategóriára csoportosíthatók. E csoportosítás első kategóriájába – az alkotmánybíróság szóhasználatával élve – az alkotmányos alanyi jogok tartoznak, melyek feladata az állammal szembeni korlátozás megfogalmazása, azaz amely jogok érvényesülését az állam nem korlátozhatja. A második kategóriába tartozó alapjogokkal összefüggésben az államnak nem tartózkodási kötelezettsége van, hanem a védelmükről való gondoskodás, azaz ezek a jogok az állam által kifejtett tevékenység útján érvényesülnek. A másik két kategória esetében egy külön jogcsoportról, a szociális jogokról, illetve egy nevesített jogról, az egészséges környezethez való jogról van szó. A szociális jogok megvalósítása érdekében az államnak intézmények létrehozására irányuló kötelezettsége van, a környezethez való jog pedig jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, inkább államcélnak tekinthető, mely megvalósítási eszközeit az állam szabadon választja meg.
Általában a reprodukciós eljárások szabályozásának, illetve tiltásának kérdése szoros kapcsolatban áll az Alkotmány 15. §-ával (házasság és család védelme), 54. § (1) bekezdésével (emberi méltósághoz való jog, illetve önrendelkezési jog), valamint 59. § (1) bekezdésével (személyes adatok védelméhez való jog).
Ahogy azt az Alkotmánybíróság 750/B/1990. AB határozata megállapította, „A mesterséges megtermékenyítéshez nem fűződik olyan emberi vagy állampolgári alapjog, amely bárkit, minden megkülönböztetés nélkül megilletne. A megtermékenyítésnek ez a formája intézményes gyógymód, amelynek célja, hogy utódhoz segítse azokat az embereket, akiknek házasságból természetes úton egészséges gyermek nagy valószínűség szerint nem származhat. A mesterséges megtermékenyítés mint egészségügyi szolgáltatás, feltételekhez köthető, feltéve, hogy ezek a feltételek az alkotmányos alapelvekkel összhangban állanak.” (ABH 1991, 728.)
A 108/B/2000. AB határozat szerint „a mesterséges megtermékenyítéshez hasonlóan a dajkaterhesség - és más reprodukciós eljárások - sem illetnek meg alapjogként senkit. Mivel az Alkotmányból nem vezethető le egyes, meghatározott reprodukciós eljárások igénybevétele […]. Az Alkotmányból a fentiek szerint nem vezethető le olyan alanyi jog, mely házastársak (élettársak) számára a „gyermekhez jutást”, azaz meghatározott reprodukciós eljárások lehetővé tételét, kötelezően biztosítandóvá tenné.”
Az Alkotmány 70/D. §-ában rögzített egészséghez való jogból az államnak az a kötelezettsége fakad, hogy a gazdasági teherbírása függvényében alanyi jogokat biztosítson. Ahogy azt az Alkotmánybíróság a 37/2000. (X. 31.) AB határozatában megállapította: „Az alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D. §-ának értelmezésében is töretlen. Eszerint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését.”
A lehetséges szint meghatározását az Alkotmánybíróság az 54/1996. (XI. 30.) számú határozatában végezte el, amikor is a következőket fejtette ki: „Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése szerinti alkotmányos jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelynek alapján az állam - egyebek között - a lehető legmagasabb szintű egészségügyi intézményhálózat kiépítésére és orvosi ellátás biztosítására köteles. A „lehetséges szint” nyilvánvalóan nemcsak az orvostudományi, műszaki és technikai szempontokra vonatkozik, de magában foglalja a gazdasági, szervezeti-szervezési lehetőségeket és az állam - továbbá a társadalombiztosítás - teherbíró képességét is.”
A fentiekből tehát megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság értelmezésében az egészséghez való jog deklarálása nem keletkeztet alanyi jogot arra, hogy a humán reprodukció körében egy adott fajtát engedélyezzenek, vagy azt valakin végrehajtsák. A meddő személyek számára nyitva álló reprodukciós eljárások körének meghatározása a jogalkotó feladata és felelőssége, amely kötelezettségének eddig is – a most hatályos szabályozással – eleget tett.
8.2. Szűkebb értelemben tekintve vizsgálatom tárgyát: az egészségügyi törvény és kapcsolódó szabályai vitatott rendelkezéseinek vizsgálatát kell elvégeznem a diszkrimináció tilalmát megfogalmazó alkotmányos rendelkezéssel összefüggésben is.
„Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését, s kialakult gyakorlatában az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányos követelménynek tekinti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmányban meghatározott tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki; abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.]
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint "alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel". [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48., 65.] "A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. ... A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. A diszkrimináció vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya." [1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479., 479-480.]
A 9/1990. (IV. 25.) AB határozat szerint: Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésével az is megállapítható: a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.”
A vizsgált rendelet esetében egyértelműen megállapítható, hogy a jogalkotó nem mulasztott, illetve eleget tett annak, hogy a hímivarsejt és a női ivarsejt donációjára irányuló eljárásokra vonatkozó szabályokban distinkciót alkalmazott, tehát az eljárás eltérő jellegét figyelembe véve hozott szabályokat (1. és 2. számú melléklet).
A továbbiakban kérdésként merül fel, hogy a Rendeletnek csupán egy részét adó, a 7. számú mellékletben feltüntetett nyilatkozat diszkriminatív jellege megállapítható-e? Hátrányos megkülönböztetésnek minősíthető-e az, hogy a jogalkotó a jellegükben lényegesen eltérő eljárás során levett ivarsejtek adományozóira azonos rendelkezési nyilatkozat tételét írja elő, és hogy jelen esetben fennáll-e az a szabály, hogy a nem egyenlőkre alkalmazott azonos jog egyenlőtlenséghez vezet.
Álláspontom szerint az, hogy az egyes részletrendelkezések körében lényegi különbséget tett a jogalkotó a két eljárás között, de a nyilatkozatot illetően nem, az arra a jogalkotói szándékra enged következtetni, hogy az eljárás anonimitásához és az ez által nyújtott – az ellenértékűség térnyerését kizáró – biztonsághoz való érdeket erőteljesebbnek értékelte, mint azt, hogy nők körében az anonimitást átlépve közeli hozzátartozók és esetleg barátnők adományozhassanak petesejtet. Ez a jogalkotó döntése, és mivel a fenti alkotmányossági eszmefuttatások tükrében egyértelműen megállapítható, hogy eleget tett a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő jog megvalósítása érdekében minimálisan kötelező tevékenységének – hiszen lehetővé teszi bizonyos mesterséges megtermékenyítési eljárások folytatását –, valamint lényegi megkülönböztetéseket tesz a két adományozási eljárást illetően, nem marasztalható el a jogszabály hiánya miatt. Természetesen felvethető, hogy amennyiben a tudomány haladása és az abból fakadóan nagyobb számban, nagyobb biztonsággal megvalósulható élethelyzetek sokasodása, illetve az erre irányuló igény térnyerése azt felveti, a jogalkotó megmásíthatja, továbbfejlesztheti eredeti szándékát, s e módosult szándékot kifejezésre juttathatja a jogszabály megváltoztatása útján.
8.3. "A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége" (Alkotmány 8. § (1) bekezdése). Az "Alapvető jogok és kötelességek" című XII. fejezetben pedig, elsőként állapítja meg, hogy "a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani" (Alkotmány 54. § (1) bekezdése). […] Az Alkotmánybíróság már a 23/1990. (X. 31.) AB határozatában kifejtette, hogy "az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele" (ABH 1990, 88, 93.). Az Alkotmánybíróság az élethez való joggal kapcsolatban rámutatott arra is, hogy "az élethez való jog objektív oldalából ugyanakkor az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi". Az Alkotmánybíróság az élethez és az emberi méltósághoz való jogot a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. IV. törvény 75. § (1) bekezdésében szabályozott „általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának is tekinti. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféleképpen nevezik meg: például a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, vagy a magánszféra sérthetetlenségéhez való jogként. Az általános személyiségi jog „anyajog”, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a polgári bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható, illetőleg ha egy konkrét személyiségi önrendelkezési jognyilatkozatra nincs kifejezetten rávonatkozó konkrét szabályozás.
Álláspontom szerint az által, hogy a törvény lehetővé teszi mind a petesejt, mind pedig a hímivarsejt adományozását – meghatározott módon és meghatározott alany, a jelenleg hatályos szabályok szerint a kutatóintézet számára felajánlva – nincs olyan mulasztásban, amely az állampolgárok önrendelkezésének szabadságához való jogával összefüggésben alkotmányos visszásságot okozna. Ugyanez nem állítható az anonimitás differenciálatlan kényszerének előírásával kapcsolatban, az alábbi okokból.
8.4 A házasság és a család védelmével összefüggésben korábbi – az Anyacsavar című televíziós műsor kapcsán indult – OBH 2203/2004. számú vizsgálatom során már foglalkoztam. Ebben az ügyben írt jelentésemben az alábbiak szerint idéztem az Alkotmánybíróság egyes határozatait a család védelmével összefüggésben:
„Az Alkotmánybíróság továbbá elvi éllel rámutatott a 4/1990. (III. 4.) AB határozatban: „A társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége a házasság és a család”. Nyilvánvaló, hogy mindaz a személyiségi jogi védelem, ti. az emberi méltóság, jogképesség, önrendelkezési szabadság, ami az egyes individuumokra, egyénekre vonatkozik, az az általuk alkotott alapvető közösségen, a családon belül és a családra mint közösségre is érvényes. Az intimszféra, a legszűkebb értelmű „privacy” védelme, ami a családon belüli szexuális szokásokat, a férj és feleség együttélését, gyermekeikhez való viszonyukat jelenti, fokozott alkotmányos és ezáltal állami védelmet igényel.
Egy másik fontos döntésében (14/1995. [III. 13.] AB határozat) pedig a korábbi álláspontot elmélyítendő leszögezi, hogy: „a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége. Ez az életközösség tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete. […] A házasság intézményét az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.” […]
Az Alkotmánybíróság (48/1998. [XI. 23.] AB határozat) kifejtette az államnak és az állami szerveknek az egyes alanyi jogok védelméhez kapcsolódó, de azon túlmenő, objektív intézményvédelmi kötelességét: „Az állam kötelessége az alapvető jogok «tiszteletben tartására és védelmére» nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az államnak az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz nem csupán az egyedi igényekhez kapcsolódóan védenie kell, mégpedig úgy, hogy azokat a többi alapjoggal összefüggésben értékeli. Az állam ezért az alapjogból folyó alanyi jog által védett körön túlmenően is meghatározhatja ugyanazon alapjog objektív, intézményes védelmi körét.”
Az itt kifejtettek egyébként teljes összhangban állnak a Ptk. 7. § (1) bekezdésével, amely szerint „A törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége.”
A fent kifejtettek a testvérek és más családtagok közötti ivarsejt adományozás segítségével történő utódvállalás tekintetében is irányadók. Az állami szerveknek az alapvető szabadságok és az emberi jogok szellemiségének minél szélesebb körben való érvényesülésén, az alkotmányos elvek megvalósulásán kell munkálkodniuk. Az Alkotmánybíróságnak az adott kérdésben eddig kifejtett álláspontja szerint az egyénnek nincs az Alkotmányból közvetlenül levezethető alanyi joga arra, hogy bármilyen meghatározott fajtájú mesterséges megtermékenyítési eljárásban vegyen részt. Az Alkotmánybíróság azonban az általa szabott kereteken belül viszonylag tág mozgásteret hagyott a mindenkori törvényhozás számára, hogy eldöntse, miként szabályozza az adott életviszonyt.
Megállapítottam, hogy ezen az alkotmányos mozgástéren belül a jelenlegi jogi szabályozás sem visszás, nem hibás annak alkalmazása sem, azonban azt is feltárta vizsgálatom, hogy az alkotmányos keretek által megszabott mozgástérben maradva alkotható lenne olyan szabály is, ami jobban megfelel a tudomány mai fejlettségi szintjének és a jelenkori társadalmi elvárásnak, valamint a panaszos méltányos érdekeinek is.
A különneműek által az utódvállalás szándékával kötött kötelék az, amit az Alkotmánybíróság preferáltként ismer el. Az államnak gondoskodnia kell az alkotmányos jogok érvényesüléséhez szükséges feltételekről, e vonatkozásban tehát elő kell segítenie a család kiteljesedését, így tágabb dimenzióban a népesség növekedését is. Feladata az emberi élet mint jogtárgy védelme, amelybe nemcsak a már létrejött emberi élet védelme tartozik szervesen, hanem általában az emberi élet létrejöttének elősegítése, az utódvállalás feltételeinek fejlesztése, azok állami (jog)intézményi garanciákkal való körülbástyázása is. Az egyes mesterséges megtermékenyítési eljárásoknak az abban alapvető szereplőként részt vevő, a közös utódvállalás szándékával házassági kötelékben élő két személyen túlmutató jelentősége sem elhanyagolható: az évente ilyen módon megszületett gyermekek számának növekedése, még ha viszonylag csekély számban is, társadalompolitikai, népességpolitikai jelentőségű, ugyanakkor szilárdítja a konkrét házastársi, testvéri, tágabb családi kapcsolatokat is.
A létező főszabály alóli kivételként kölcsönös és egybehangzó kérelem alapján megengedhető az anonimitás félre tétele, és kiterjeszthetők az emberi méltóság és az általános személyes önrendelkezési jog érvényesülésének keretei. A szülők utódvállalási szándéka az önrendelkezés legelemibb kifejeződése. A Polgári Törvénykönyv75. §-a értelmében a személyhez fűződő jogokat – különösen az önrendelkezés szabadságát – mindenki köteles tiszteletben tartani, s e jogok a törvény védelme alatt állnak. A személyhez fűződő jogok érvényesítésének korlátja is van: ha az társadalmi érdeket sért vagy veszélyeztet. Annak eldöntése pedig, hogy a házasságban élő szülők számára azok közeli hozzátartozója által adományozott petesejtből születő utód létrejötte társadalmi érdeket sért vagy veszélyeztet-e, a jogalkotó feladata mérlegelni. Nemleges válasz esetén, az anonimitás meghatározott esetekben való kikerülésének engedélyezése alkotmányosan lehetséges, sőt – a házasság és a család intézményének védelmére tekintettel – indokolt is. Ugyanakkor szükséges a megszülető utód jogainak messzemenő védelmét garantáló szabályok megalkotása is, különös tekintettel a genetikai identitás megismerésére. Ez a követelmény megfelel az Európai Parlament Politikai Bizottsága által 1988-ban deklaráltaknak is, mely szerint az ember genetikai identitásának védelme mélyen az emberi személyiség méltóságában gyökerezik, ugyanakkor nem mond ellent a család – mint az egyenes és oldalági rokonok közössége – egységének, összetartó és egyént megtartó erejének.
9. A vizsgálat további megállapításai
A vizsgálatomat indukáló cikktől eltérően, álláspontom szerint a felmerülő, a petesejt adományozás gyakorlatbeli megvalósulása elé akadályokat gördítő probléma gyökere tehát nem a Rendelet állítólagos — törvénnyel ellentétes — tiltó szabálya, hanem az Eütv. kógens adatvédelmi rendelkezése, amely nem tesz különbséget a petesejt adományozáshoz és a hímivarsejt adományozáshoz kapcsolódó adatkezelési szabályok között. Az „anonimitást” tehát maga az Eütv. és nem a Rendelet írja elő adatvédelmi rendelkezéseiben.
Az ivarsejtek, illetőleg az embriók adományozására az Eütv. 170-174. §-aiban, illetve a 175—179. §-aiban foglalt rendelkezések irányadók. A 171. § (2) bekezdése szerint ivarsejtet reprodukciós eljárás végzésére egészségügyi szolgáltatónak, illetőleg kutatóhelynek lehet közvetlenül felajánlani. A felajánlás a kutatóintézetnek címzett írásbeli nyilatkozattal történhet meg, amely nyilatkozatnak a (3) bekezdés szerint tartalmaznia kell az adományozó nevét (családi és utónév, leánykori név), anyja leánykori nevét, lakcímét, születési idejét, nemét, külsődleges testi jegyeit, a felajánló előtt ismert betegségeit. Ezekkel összefüggésben a kutatóhelyre nézve a személyes és különleges adatok kezelésére a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.), valamint az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. (a továbbiakban: Eüak.) törvény rendelkezései – bizonyos különleges szabályok figyelembe vételével – az irányadók. E különleges rendelkezéseket a 172. § (2) – (4) bekezdései tartalmazzák, amelyek értelmében az ivarsejtek adományozásával összefüggésben kizárólag a 171. § (3) bekezdésében felsorolt személyes és különleges adatokat kezelheti a kutatóintézet, amelyek közül a névre és lakcímre vonatkozó adatot nem, bármely egyéb adatot pedig csak személyazonosításra alkalmatlan módon és csak a hivatkozott szakasz (3) bekezdésben meghatározottak részére továbbíthatja. Az adatok tehát e korlátozások figyelembe vételével más, reprodukciós eljárás végzésére jogosult egészségügyi szolgáltató, illetőleg reprodukciós eljárás igénybevételére jogosult személy megkeresésére szolgáltathatók ki.
A fentiekből megállapítható, hogy a felvetett probléma a cikkben megfogalmazottakkal ellentétben jogi szempontból nem jogforrástani, hanem adatvédelmi.
Az Rendelet már csak az Eütv. rendelkezéseiből vonja le a konklúziót. Az anonimitásra vonatkozó tiltó rendelkezést nem tartalmaz, hanem csak a 7. számú mellékletben (Rendelkezési nyilatkozat ivarsejt felhasználásáról) írja elő, hogy az ivarsejt adományozás céljára felajánló adományozónak a következő feltételeket kell elfogadnia és aláírnia:
„Tudomásul veszem, hogy a más személynél történő reprodukciós eljárás céljára felajánlott ivarsejtek feletti rendelkezés jogát - amennyiben az ivarsejtet az intézet (klinika) elfogadja - a felajánló nyilatkozat tételével elvesztem. Tudomásul veszem, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 171. §-ának (3) bekezdése alapján az ivarsejt-adományozáshoz az adományozó nevének (családi és utónév, leánykori név), anyja leánykori nevének, az adományozó lakcímének, születési idejének, nemének, külsődleges testi jegyeinek, ismert megbetegedéseinek a közlése szükséges. Ezen adatokat a következők szerint rendelkezésre bocsátom.
Tudomásul veszem, hogy a hatályos jogszabályok alapján az ivarsejt-adományozás anonim, ennek megfelelően személyazonosító adataimat az intézet (klinika) bizalmasan kezeli, egyidejűleg azonban az ivarsejteket felhasználó személyek adatairól tájékoztatást én sem kapok, ilyen tájékoztatásra jogosult nem vagyok. Kijelentem, hogy az ivarsejtjeim reprodukciós eljáráshoz történő felhasználása érdekében jogszabályban előírt orvosi vizsgálatoknak alávetem magam. Egyidejűleg — ivarsejtjeim felhasználása esetére — hozzájárulok egyes személyazonosító adataimnak (születési dátum, lényeges külsődleges testi jegyek) Reprodukciós Eljárások Adatbázisban személyazonosításra nem alkalmas módon történő — jogszabály szerinti — nyilvántartásához és felhasználásához.”
Ivarsejtet reprodukciós eljárás végzésére, illetve ivarsejt kutatására jogosult egészségügyi szolgáltatónak, illetőleg kutatóhelynek lehet közvetlenül felajánlani, tehát közvetlenül a „megadományozott” természetes személynek nem. Az intézet pedig köteles betartani az Eütv. kógens adatvédelmi rendelkezéseit, vagyis: az adatkezelés során a személyes adatok közül a névre és lakcímre vonatkozó adat egyáltalán nem, bármely egyéb adat is csak személyazonosításra alkalmatlan módon továbbítható. Ezekből a rendelkezésekből logikailag következik az eljárás „anonimitása”.
10. Az Adatvédelmi Biztos állásfoglalása
Az Eütv. 172. §-a valóban előírja, hogy az ivarsejt adományozás során irányadóak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény és az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései. Az eljárást igénybe vevő személy megismerheti – személyazonosításra alkalmatlan módon (vagyis nevét és lakcímét kivéve) – az adományozó egészségi állapotára, korra, testi jellemzőire vonatkozó adatait. Adatvédelmi szempontból ez nem kifogásolható, hiszen az igénybe vevő nem tudja azokat összekapcsolni élő természetes személlyel (az adományozóval) – de döntését szükségszerűen befolyásolják, az ő és születendő gyermeke szempontjából alapvető fontosságúak.
Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az Eütv. 171. § (3) bekezdése szerint az ivarsejt-felajánlás-adományozás az érintett adományozó írásbeli nyilatkozatával történik, személyesen meg kel jelennie a szolgáltatónál, részt kell vennie előzetes orvosi vizsgálaton.
Az Eütv 171. § (3) bekezdése szerint tehát az ivarsejt-adományozás nem anonim. Akkor lenne anonim az eljárás, ha az adományozó adatait nem ismerné az intézmény sem.
Az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1980. (VI. 24.) NM rendelet anonimitásra vonatkozó tiltó rendelkezést nem tartalmaz, csak a 7. számú mellékletben írja elő, hogy az adományozó tudomásul veszi az adományozás anonimitását. Véleményem szerint e 7. sz. melléklet valamilyen félreértés alapján említi azt, hogy „az ivarsejt-adományozás anonim”. Tehát az adományozás nem a klinika (intézet) tekintetében anonim, hanem az ivarsejtet kapó személy (kérelmező) felé.
A hivatkozott jogszabályokban azonban nem szerepel olyan adatvédelmi rendelkezés, amely megtiltaná, hogy az adományozó rokon legyen. A donor információs önrendelkezési jogát is tiszteletben tartva adatvédelmi szempontból nem lenne kifogásolható egy olyan megoldás, mely alapján egy előzetes és részletes tájékoztatást követően lehetővé válik, hogy a rokon, hozzátartozó donor és a kérelmező együtt jelenjen meg a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltatónál az adott-konkrét reprodukciós eljárásban adományozói ill. kérelmezői pozícióban. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató értelemszerűen mentesülne a donor és a kérelmező előzetes megbeszélése alapján, a donor hozzájárulásával a donor személyazonosító adataira vonatkozó titoktartási kötelezettség alól.
