Tények és tévhitek a petesejt donációval kapcsolatban
Avagy miért érdemes megfontolni a petesejtdonáció lehetőségét, ha kiderül, hogy erre van szükség a gyermekvállaláshoz.
Tények és tévhitek a petesejt donációval kapcsolatban
Avagy miért érdemes megfontolni a petesejtdonáció lehetőségét, ha kiderül, hogy erre van szükség a gyermekvállaláshoz.
A petesejtdonáció egy olyan fogalom, amit sokan nem értenek, hiszen iskolai biológiai tanulmányaink során erről nem biztos, hogy pontosabb ismereteket szereztünk. Számoljunk le a tévhitekkel és ismerkedjünk meg a tényekkel Lissa Kline, az amerikai Progyny Meddőségi Intézet munkatársának segítségével!
Tévhit #1: Nem természetes dolog más genetikai anyagát felhasználni azért, hogy gyermekünk születhessen
Tény: Minden egyes nő, aki valaha is terhes volt, kapott genetikai anyagot valaki mástól. Hogy kitől? Hát a férfitől! Ha a nő donor petesejttel lesz terhes, akkor „kettős donációról” beszélhetünk. Lissa Kline erről úgy nyilatkozik: „Sok éven keresztül dolgoztam olyan nőkkel és férfiakkal, akik ezzel a lehetőséggel tudtak csak saját családot alapítani. Nagyon sok pár jutott el odáig, hogy donor petesejtet vagy spermiumot használtak különböző okokból, ami „természetellenesnek” tűnhet az elején, amikor még csak ismerkedünk vele, de gyorsan rájöhetünk, hogy ez mennyire megszokott”.
Tévhit #2: Az adományozott petesejt a donor saját személyiségjegyeit hordozza
Tény: Minden petesejt, ahogy minden spermium is, hordoz magában genetikai örökítőanyagokat a donor egész génkészletéből (szülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól és nagynéniktől és még olyan rokonoktól is, akiket valószínűleg sohasem láttunk). A szülők hajlamosak azon aggódni, hogy az adományozott petesejt vagy spermium segítségével fogant gyermekük majd nem fog hasonlítani rájuk. Valójában azonban ugyanannyi az esélye, hogy a gyermek az anyára vagy az apára hasonlítson (attól függően, hogy petesejt vagy spermiumdonációra volt szükség) mint a donorra. Lissa Kline szerint azok a párok, akikkel együtt dolgozott, mind arról számoltak be, hogy az emberek mindig megjegyezték mennyire hasonlít rájuk a gyerekük, a donort viszont sohasem említették. “Egyesekeknek például az segít, ha a donorról, mint közreműködőről beszélhetnek, aki lehetővé tette számukra a családalapítást. Voltak olyan klienseim is, akiknek az segített, ha a donorra egyfajta segítőként gondoltak, mint amilyen az orvos vagy az ápoló” - teszi hozzá Lissa Kline. A szakember szerint az úgynevezett öröklés-környezet vita ( ami arra a tudományos irodalomban és időnként a médiában is felbukkanó kérdésre utal, hogy az ember tulajdonságai, hajlamai és egyéb jellemzői inkább genetikai tényezőknek, vagy környezeti hatásoknak tudhatók be) tanulmányozása is segíthet annak megértésében, hogy a biológia nem a végzetet jelenti, hiszen nagyon sok múlik a környezeti hatásokon is. Bizonyos határokon belül ugyanis mi döntjük el azt, hogy milyen környezetben neveljük fel a gyermekeinket, milyen családot és oktatást biztosítunk számukra. (Több szerző a süteménysütés analógiáját használja a gén-környezet kapcsolat érzékeltetésére. Ahhoz, hogy jó süteményt süssünk, nyilván szükség van megfelelő alapanyagokra (gének). Az alapanyagok egymásra is hatással bírnak. De süteményünk tulajdonságait szintén befolyásolják olyan tényezők (környezet), mint pl. a sütő hőmérséklete, valamint, hogy a sütőből éppen időben, hamarabb, vagy kicsivel később vesszük-e ki a süteményt. A kész sütemény az alapanyagok és a "környezet" összjátékának az eredménye).
Tévhit #3: A donor megtermékenyített petesejtjét azonnal beültetik a fogadó méhébe
Tény: Habár az eljárást „petesejt adományozásnak” hívjuk, de a fogadó félnek nem konkrétan a donor petesejtjét ültetik be a méhébe. A petesejt és a spermium örökítő anyaga a petevezeték helyett a petri csészében egyesül, majd duplikálódik és két új sejtet hoz létre ugyanazokkal a genetikai utasításokkal. Ezután újra kettéosztódik, ekkor már 4 sejtes lesz és így tovább. Nemsokára pedig soksejtes állapotú embriókezdeménnyé válik, ezt a blasztocisztát pedig elhelyezik a méhben, mintha csak a petevezetéken keresztül érkezett volna oda. Hangsúlyozni kell tehát, hogy minden kliens egy embriót kap, és nem egy petesejtet ültetnek be a méhükbe. A szervezeten belüli megtermékenyítésnek (in vitro fertilizáció) és a testen kívüli megtermékenyítésnek (in vivo fertilizáció) ugyanaz az eredménye” - magyarázza Lissa Kline.
Tévhit #4: Aki petesejt donáció segítségével esett teherbe, az inkább csak olyan mint egy inkubátor: megfelelő környezetet biztosít a magzatnak
Tény: Még távolról sem igaz! Ahogy az embrió egyre nagyobb lesz, a baba minden egyes sejtjét a várandós nő teste növeszti, fejleszti. A magzat az anya testében lévő fehérjét, cukrot, kálciumot, vitaminokat, ásványi anyagokat és folyadékot használja fel, hogy izmokat, csontokat, idegsejteket és szerveket építsen. A baba fülcimpájának alakja lehet, hogy genetikailag a donor üknagyapjára vagy éppen az apa nagyanyjának a nagynénikéjére vezethető vissza, de maga a fülcimpa, ahogy a test többi része is, az anya testéből növekszik. A várandós nő valóban nem genetikai donor, de a magzat kihordásával a gyermek biológiai anyjává válik. “Nagyon szeretem ezt a fajta magyarázatot, mert azt gondolom, hogy a donorszövettel kapcsolatos kezdeti bizonytalanság leginkább abból a félelemből ered, hogy nem leszünk részesei a csecsemő fejlődésének és növekedésének. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz: a várandós nő fogja megszülni a csecsemőt, akit kilenc hónapig a testéből táplált. Végül is szülői mivoltukat nem a genetika határozza meg, és ebben a petesejt adományozás sem jelent változást” – hangsúlyozza Lissa Kline.
Összefoglalásként tehát elmondhatjuk: nincs rossz útja a gyermekvállalásnak. Legyen szó donorszövetről, mint amilyen a petesejt vagy a spermium, béranyaságról, lombik eljárásról vagy örökbefogadásról, a végén a baba úgyis a mi gyermekünk lesz, legfeljebb több segítségre van szükségünk, hogy eljussunk a családalapításhoz. Az viszont már csak rajtunk múlik, hogy miként neveljük fel a gyermekünket.
Forrás: Itt
